Gasztronómia

  A konyhamûvészet kifejezés igen erõltetett lenne némely társadalmi réteg - inkább a napról napra túlélést és a test fenntartását szolgaló - étkezési szokásainak jellemzésére. Õk a városi koldusok és elszegényedett parasztok, akik a kenyér, krumpli, káposzta, a három "k" körforgásában tengetik életüket, s ünnepnapnak számít bármilyen húsféleség feltûnése az asztalukon. Bár a gazdag parasztság és a kézmûvesek már szerencsésebbnek mondhatók, az igazi konyhamûvészetet csak a nemesség és a gazdag polgárság konyháiban tanulmányozhatjuk. Külön világnak számitanak a fogadók füstös konyhái, ahol a hely és az árlap függvényében bármilyen szolgáltatást megtalálhatunk a legkülönfélébb igények kielégítésére. Az igazi azonban a vadászatokat követõ lakoma, ahol a házigazda gazdagsága és a szakácsok leleményessége mind a nap emlékezetesebbé tételére szolgál, versengve a meghívottak elõzõ alkalommal rendezett vacsoráival épp úgy, mint az eljövendõ vígasságok ígérte pompával.

  A XII. század európai lakomái szinte tökéletesen megegyeztek a Shadon bir., vagy az Északi Szöv. váraiban rendezettekkel. Hatalmas tölgyfa asztalok körül foglalnak helyet az egybegyûltek, természetesen mindenki a pozíciójának megfelelõen kijelölt székben. Az ülésrend felrúgása súlyos hibának számít - nem mindennapi mûveletlenségrõl tesz tanúbizonyságot -, s ezt senki sem habozik a szerencsétlen hibázó tudomására hozni.

  A házigazda asztala többnyire a terem végében foglal helyet egy kisebb emelvényen, s csak a legközelebbi ismerõsök, avagy a legfontosabb vendégek ülhetnek körülötte. A higiénia és a szépség egyesített céljainak kielégítését az asztalra terített nagyobb abrosz és a vendégek terítéke alá helyezett kisebb kendõ hivatott betölteni. A ruhák finomságával kapcsolatban már leírt fejlõdés az egész életforma megváltozásával járt: nem hagyhatta érintetlenül az asztali illemet és szokásokat sem. A vendégek hosszú évszázadokig a terítõbe törölték kezüket, csak ezután jött divatba a szalvéta. A tisztaság viszont mindig is számított: vízzel teli edények álltak az asztalon, melyek a vacsora elõtti és utáni kézmosásra szolgáltak. Ezen edényeket aquamanile-nek nevezik, s különösen szépen megmunkáltak: néha állatokat, szörnyeket mintáznak. A kés és villa használata is csak lassanként terjedt el (Yneven ma majd' mindenhol használják). Nemritkán a vendégek saját tõreiket használták étkezéskor, s a villa sem emlékeztetett mai formájára. Nagyobb volt, esetleg laposabb, s leginkább a különféle húsok kiszedésére szolgált. Az evés legtöbbször tisztán manuálisan zajlott, azaz nemes egyszerûséggel kézzel ettek. Ilyenkor valóban szükség mutatkozott a kézmosásra, hiszen a húsok elkészítésének különlegességét az újabb és újabb szószok és öntetek adtak. Ezzel el is érkeztünk a lényeghez, a fogásokhoz.

  Egy emlékezetes vacsorának illik tizenegynéhány fogásból állnia. Ennek elfogyasztásához nem csak komoly fogyasztói kapacitás, de tetemes idõ is szükséges, így nem ritkák az öt-hat órán át tartó lakomák sem. A menü leginkább különféle vadhúsokból, szárnyasokból és halakból áll. Az igazi változatosságot a szószok és a keleti fûszerkülönlegességek jelentik. A fûszerek beszerzése komoly anyagi kiadásokat követel, de a vendégek csodálatát könnyen meg lehet nyerni, ha a Mesés Kelet eme kincseit a házigazda vacsoráin megtalálták. A desszertek és saláták is különbõzõek az általunk megszokottaktól. Fontos szerep jut a méznek, mivel a cukor elõállítása sokkal körülményesebb. Szinte minden ételben elõfordul a bor, legyen száraz vagy édes, vörös vagy fehér, s italként is a legtöbbször bort vagy méhsört fogyasztanak. Ennek oka lehet a víz megbízhatatlansága is, ugyanis a legtöbb járvány az ivóvizet is megfertõzheti. Ezért tartják nagy becsben az ásványvizeket és a különbözõ forrásokat.

NÉHÁNY RECEPT ÍZELÍTÕÜL:

Rózsabimbó-saláta

  Szedjünk friss rózsabimbókat, esetleg más virágfejet: kankalint, ibolyát, avagy rozmaringot. Készítsünk édes öntetet borból, ecetbõl és cukorból. A salátalevelet öntsük le az elõkészített, megmosott bimbókat, s hagyjuk õket együtt érni! Hidegen tálaljuk.

Sült vadkan szaracénmártásban

  A vadkant kellõ elõkészítés után (nyúzás, belezés) darabokban lassú lángon megsütjük. Utána elkészítjük a szószt: csipkeszörpöt, vörös bort és rozslisztet egyött fõzve besûrítünk, mártás állagig. Mandulát darabolunk, majd tûzön megfuttatjuk. Ezt hozzáöntjük a mártáshoz, majd fahéjjal és gránátmaggal ízesítjük. Ezek után tejszínnel tálaljuk a kész vadhússal.

Körtebefõtt

  A friss körtét meghámozzuk, és közepes kockákra vágjuk. Szedret adunk hozzá, majd vörös borban puhára fõzzük a gyümölcsöket. Ezalatt édes vörös borból, cukor és gyömbér segítségével levet keverünk, s a puhára fõtt körtét és szedret ebben pároljuk tovább. Hidegen, tejszínnel tálaljuk.

  Most evezzünk zavarosabb vizekre, s vizsgáljuk meg közelebbrõl a kocsmák, fogadók világát és a kalandozók lehetõségeit. Az igazi külvárosi késdobálókban étkezni igen komoly bátorságról tesz tanúbizonyságot, s nem csak a kétes látogatók, a kétes, utazók elé lökött helyi borzalom miatt is. Az alábbi táblázat a fertõzés lehetõségeit foglalja össze különbözõ színvonalú helyek esetén, továbbá a fertõzés lehetséges megnyilvánulási formáit. Ha az elsõ táblázat fertõzést eredményez, a szenvedõ félnek meg kell dobnia Egeszségének tíz feletti részét. Ha ez sikerült, semmi sem törtent. Ha nem, a hatás az alatta lévõ táblázatból kiolvasható. Megjegyzendõ, hogy a cselekvési mínuszok is elég komoly hátrányt jelentenek, de az igazi csapás az állandó rosszullét, és a felsorolt betegségek egyéb panaszai.

  A fogadók és kocsmák még késõ éjjel is rendelkezésére állnak az utazóknak, s ha nem is mindig meleg étellel, de kenyérrel, sajttal és borral állandóan szolgálhatnak. A sajt közkedvelt étele gazdagnak, szegénynek egyaránt, mert a többi ételhez képest viszonylag sokáig eltartható, s így utazások alkalmával is magukkal vihetik. Konzerválás híján a seregek vagy magányos zsoldosok utánpótlásának biztosítása sokkal nehezebb és körülményesebb. A kalandozók sokszor egyheti élelemmel és itallal indulnak el szerepjátékokban az ismeretlen felé. Ennek tömege alig 15 kg. Ez a kis "barátsagos" csomag elgondolkoztathat mindenkit, különösen, ha az utat gyalog kivánja - vagy tudja - megtenni, hogy vajon megéri-e a fáradtságot egy kisebb éléskamrát cipelni. A másik probléma az ellátmány minõsége, azaz mit érdemes (lehet) és mit nem lehet hosszú útra elvinni. A viszonylag jól elálló hús csak füstölt lehet, a kenyér rozs-, vagy egyéb magvakbol készült, de mindenképpen kicsiny, nem túl kelt. Így a fehérkenyér rögtön kiesik; a rozs kisebb térfogatú és tovább eláll. A gyümölcsök sem maradhatnak ki, de ezek közül is csak a cukrozott vagy szárított szállítható. A fenti listát szemlélve megállapíthatjuk, ez igen kis változatosságot és gasztronómiai örömöt kínál. Kósza ötletek még a nyereg alatt puhított hús és a szárított hús is. Ezekbõl ki kell ábrándítsak minden ép ízlelõbimbóval és csupán emberi fogazattal rendelkezõ karaktert: a nyereg alatt "puhított" hús ugyanis puhaságában csak magaval a nyereggel veheti fel a versenyt, így fogyasztásra teljesen alkalmatlan. Valószínûleg nem is táplálkozási céllal került az illetõ eszköz alá, hanem a ló-nyereg kapcsolat harmonizálásának érdekében. Másik gyöngyszemünk a napon szárított hús. Ez vagy nem szarad meg eléggé, és pont olyan könnyen romlik, mint minden "közönséges" húsféle, vagy teljesen porhanyós lesz. Még annál is jobban, ugyanis egyszerûen porrá omlik, s még vízzel sem készíthetõ belõle élvezhetõ "instant sült" :), így teljesen ehetetlen, bár a fehérjék jelentõs része dehidrálva benne marad, azaz valamennyi tápértéke azert van.

  Meg kell említenünk az elfek és a törpék különleges táplálékait is. Az elfek, akik bölcs harmóniában élnek a természettel, különösen az erdõkkel, sokkal változatosabban tudják felhasználni az itt található földi jókat. A gyümölcsök és bogyók elkészítésének mesterei, az emberi konyhamûvészet a nyomába sem érhet az elfekének ilyen téren. A természet adományait sokkal több tisztelettel kezelik, az elejtett vad húsát is másképp készítik el, mint az emberek. Nem egyben sütik meg; kisebb adagokban, de a körettel teljes összhangban fogyasztják, egy magasabb rendû kultúrát képviselnek a fõzés tudományában is. A törpékkel más a helyzet. Föld alatt lakó nép lévén az élelem megtermelése is igen furcsa. A föld feletti termést és állatokat kiegészítik más táplálékforrással is. Barlangjaik mélyén gombák nõnek, ezekbõl egész telepek (már-már farmok) találhatók lenn, melyeket búvópatakok vize táplál. Csak a gombák nõhetnek örök sötétségben, de ezek szinte elképzelhetetlen változatosságot mutatnak. Ez a változatosság az elkészítés módjában is megmutatkozik, szinte mindenféle étel készithetõ belõlük. A törpék készítik a legkiválóbb minõségû útikenyereket is. Ezek a különleges, három-négy fontos kenyérkék egy személynek akár egy heti ellátmányát is fedezhetik. Különféle gombákból és magvakból készítik õket, s a receptet gondosan titkolják az idegenek elõl. A kenyér több héten át is friss maradhat, s nem csak minden tekintetben elégséges táplálék, de frissítõ hatású is fogyasztójára nézve. A törpék harcosai és kalandozói szinte csak ezen élnek otthonuktól és a civilizációtól távol, de elkészíteni csak a Tarin Törpebirodalom barlangvilágában lehetséges, a szükséges hozzávalók miatt.