Kocsmák és Fogadók

„… Emlékszem még azokra a kocsmákra és fogadókra, ahol kalandozásaink alatt megpihentünk. Ezek jó része büdös, éppen összedőlni készülő tákolmány volt, bár pénzes éveinkben nem hagytuk figyelmen kívül az előkelőbb, sőt, a főurak igényes elvárásainak is megfelelő fogadókat sem. A mi életünkben, csakúgy mint többi sorstársunkéban, különleges jelentőséggel bírtak ezek az épületek. Nagy pillanat, amikor belépsz egy halvány fénnyel megvilágított terembe, és az emberek bámuló tekintetétől övezve sétálsz végig az asztalsorok között. Gőzölgő étel, kényelmes alvóhely és - néha - meleg szoba jut; mindezek különleges kiváltságok egy kalandozó életében. Pihenés és szórakozás, éjszakába nyúló beszélgetések az elmúlt kalandokról - ezek valóságos volta gyakran a homályba veszett, de nem is volt jelentősége. Csodálat és tisztelet övezi azt, akinek lelke - miközben teste borvirágos orral az asztalon táncol, szája bordalokat kurjongat - már a halhatatlanság és az örökkévalóság határát súrolja. Ezek után jön a felkészülés az elkövetkező ismeretlen, hosszú útra. Az emberek lassan elfelejtenek minket, visszatérnek a szürke hétköznapokba. Pedig számunkra a kaland csak most kezdődik …”

- Aarorh Cimbelline

Sok társaságtól hallottam, hogy a fogadók és kocsmák teljesen szürkék és unalmasak. Mindegyik egyforma, mintha egy skatulyából húzták volna ki őket. Pedig a fogadó az a hely, ahol a fáradt utazók és kalandorok kipihenhetik fáradalmaikat, megtervezhetik, merre induljanak tovább. A következőkben szeretnénk néhány tanácsot adni, milyen szempontok alapján tervezz meg egy fogadót vagy kocsmát. Egy-egy jól megtervezett és kidolgozott fogadóra szívesebben emlékeznek vissza a játékosok is, hisz feldobja a játék hangulatát.

Következzenek hát azok a szempontok, amelyek segíthetnek a munkánkban:

Hely: Először is meg kell néznünk, hova tervezzük az épületet, hiszen nem mindegy, hogy útszéli vendégfogadót, szegénynegyedbeli lebujt vagy palotanegyedbeli luxusszállást tervezünk. Tehát első és legfontosabb, hogy különbséget tegyünk kocsma és fogadó között. A kocsma általában nem több egyetlen tágas, asztalokkal és székekkel berendezett teremnél, egyék felében a bárpulttal, netán apróbb bokszokkal, külön termekkel a társaságot kerülők számára. Bort, sört, égetett szeszt lehet itt kapni (általában a rosszabb fajtából), étkezésre nem nagyon van lehetőség. Míg a fogadók rendszerint nagyobb, többszintes épületek, amelyek kifejezetten átutazó vendégek elszállásolására specializálódtak. Természetesen az is előfordul, hogy ezek a fogadók fenntartanak egy ivót is a vendégek számára, ám ezek rendszerint drágábbak az egyszerű kocsmáknál, és nagy valószínűséggel ne ma helyi söpredék törzshelye. Ellenben tisztábbak kényelmesebbek, és gyakran ez szolgál ebédlőül a vendégek számára. Persze ha a helyszín egy eldugott falucska, ahol a helyi csapszék képezi a kulturális élet központját, akkor a két funkció egybeesik, ám a nagyobb településeken, városokban ezek rendszerint elkülönülnek. Ha nagyon bele akarunk menni a részletekbe, felmérhetjük, hogy az adott vidéken milyen az építészeti stílus, és ehhez igazíthatjuk az épület külsejét. A környéket sem árt megtervezni, hátha verekedésre kerül sor, és menekülni kell - ne kelljen mindent rögtönözni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy – középkori utazókról lévén szó – a vendégek hátas állatairól is gondoskodni kell, tehát mindenképp kell lennie a környéken egy istállónak vagy kocsiszínnek, ahol a lovakat, szekereket, hintókat hagyhatják.

Kinézet: a következő lépés a fogadó látképének kigondolása. Nem egy fogadónak már a külseje is felhívja magára a figyelmet. Elképzelhető a királyi palota kicsiben, egy sörös kupát formázó kocsma, netán egy fogadóvá átalakított hajó – csak hogy néhány egészen egyedi példát említsünk. Természetesen már a külseje elárulja mennyire előkelő, kik járnak oda, milyenek az árai, stb.

Név, cégér: Nagyon fontos a fogadó neve is, hiszen ez kelti fel az emberek érdeklődését, de jelzi a hely hangulatát is. A cégér ugyebár a fogadó nevére utal, ám ennek is lehet valami különlegessége. A Véres Balta fogadóban a király helyi bajnokának baltája is elképzelhető az ajtó fölé, a Vörös Sárkány fogadóban lehet a cégér egy igazi sárkány foga. Túlzásokba azért ne essünk, a Megrontott Szűz kocsmában ne ***CENZÚRA*** legyen a cégér. Mindenesetre szerintem érdemes hangulatos nevet keríteni a fogadóknak, de persze csak azoknak ahol a karakterek feltehetőleg hosszabb időt fognak tölteni, nem kell minden kisvárosi lebujt hangzatos titulussal ellátni. Ez azonban akár el is hagyható, a játékosok  egymás között úgyis szívesebben nevezik egyszerűen csak ’fogadónak’.

Háttér: Érdekesebbé teszi a dolgot, ha esetleg valami mendemonda kapcsolódik az épülethez, vagy akár a kocsmároshoz. Lehet, hogy a házat és mindenkori lakóit egy ősi legenda szerint megátkozták (ami persze nem mindig hat pozitívan a forgalomra, avagy épp ellenkezőleg, ezért keresik fel sokan a fogadót), vagy a tulajdonos egy hatalmas barlangrendszer bejáratához építette, és pénzt szed a kalandoroktól a lejárásért. A helybeliek szinte mindig tisztában vannak a fogadók hírével. Ide ne térj be, mert minden este verekedés van, ennek rossz a konyhája, amott meglopják az embert, máshol viszont tiszta a szoba, jó minőségű a bor, szemrevaló a kocsmárosné…

Fogadós, kocsmáros: Egy kocsmára, fogadóra jellemző lehet a tulajdonosa is. Igyekezzünk, hogy ne legyen minden kocsmárosunk kopaszodó, szakállas, pocakos, nagyhangú emberke. Lehet esetleg valami érdekesség a múltjában. Régebben kalandozhatott, vagy a városi őrségben szolgált, s így ismeri a katonákat. Lehet, hogy ő a városi tolvajcéh vezére, és ezért az ő fogadója a tolvajok gyülekezőhelye, de lehet egy bukott alkimista is, aki kísérleteket folytat a pincéjében. Pl.: lehet az fiatal, idős, magas, alacsony, átlagos testalkatú, hájas vagy betegesen vékony, pirospozsgás, sápadt, lapátképű vagy sunyi tekintetű. Borostás, kecske- vagy  körszakállas, kopaszodó, vagy sörtehajú, barátságos, mogorva, megnyerő mosolyú, szószátyár, tenyérbe mászó, fukar, pénzsóvár. De akár teheted egészen egyedivé is: félkarú, félszemű, sánta vagy nyomorék, heges arcú, hajlott hátú, sav marta bőrű, pösze, raccsoló, nagyothalló, náthás, himlős, iszákos és még sorolhatnám…

Ki jár oda és miért? Természetesen az sem mindegy, hogy kik látogatják leendő fogadónkat, illetve kocsmánkat. Míg egy külvárosi lebujba nagy valószínűséggel az aljanép jár, és nemes, gazdagabb polgár csak elvétve téved oda, egy palotanegyedbeli fogadónál ez pont fordítva lesz, sőt, megesik, hogy pórnépet be sem engedik. Érdemes kitalálnunk néhány törzsvendéget, akik akár helyi hírességek is lehetnek, hogy a kalandozók miattuk látogassák a helyet. Ez máris meghatározza a karakterek viselkedését, ill. hogy mások hogyan viszonyulnak hozzájuk.

Egyéb: A játékosok nagyon hálásak lehetnek, ha mindezt nem csak szóban, de papíron is megjelenítjük. Ha elég jó a kézügyességed, le is rajzolhatod a helyet, de ha nem, egy alaprajzot akkor is érdemes készíteni. Ha nagyon kedvében akarsz járni a játékosoknak, és szeretnél némi hangulatot teremteni, megírhatod az étlapot, és a játék alatt némi középkori zenét is berakhatsz aláfestésnek, ami akármelyik akkori fogadóban szólhatott, miközben a táncot ropták az emberek. A net-en keresgélve sok ehhez alkalmas anyagot találhatunk. De természetesen itt is érvényes, hogy nem kell mindent miniméterre pontosan megtervezni. Ne vessz el a részletekben. Hagyj lehetőséget a játékosoknak is, hogy szabadon alakíthassák a helyszínt. Pl.: ha egy léha bárdnak mesélsz, azonnal szemet szúrhat neki a kocsmáros igen csinos – ám felettébb fiatal – leánya. Aki szűzi ártatlansággal és szeméremmel csüng a bátor hősök minden szaván.

Én azt javasolnám, hogy tervezz meg jó előre néhány egymástól teljesen eltérő helyszínt, amiket később bármikor bevethetsz, és figyeld meg, hogy idővel már egyáltalán nem kell hosszasan bajlódnod a fogadók nagyüzemi gyártásával. Bárhol, bármikor az kalandnak megfelelően könnyedén rögtönözni tudsz majd akármilyen fogadót, lepusztult kikötői csapszéktől a dzsad szerájokig. Egyébként pedig az egyik legegyszerűbb módszer ha egyszerűen megfigyeled milyen kocsmában voltatok a haverokkal a múlt héten, vázlatosan firkantasz  róla pár sort, aztán egy hónap múlva lemeséled…

Most pedig következzék két fogadó és egy kocsma leírása:

A Fekete Sün

A város egyik legnyomorultabb negyedében, rozzant falú, bedeszkázott ablakú házak között található ez a szintén lerobbant kőépület. Az amúgy teljesen sötét, macskaköves Törött kések utcáját éjszakánként csak a kocsma ablakaiból kiszűrődő halovány fény világítja meg. Az utca átellenben lévő oldalán vezet a fedetlen szennyvízcsatorna, amelynek émelyítő bűze összekeveredik az ételek tömény zsírszagával és az italok savanyú szagával. A környék és a külső jellemzi a belsőt, szokták mondani a helybéliek, és ez teljesen igaz a Fekete Sünre. Az emberi faj alja gyűlik össze minden este ezen a helyen, hogy egy kupa olcsó bor társaságában nyélbe üssön valami piszkos üzletet, vagy az utolsó simításokat is elvégezze aljas, gyilkos tervein. Ez az egyik törzshelye a városi tolvajcéhek legnagyobbikának. Aki ide be akar térni, annak ajánlom, gondolja át még egyszer. Csak az üljön be, ki vagy nagyon bátor, vagy megunta az életét. Néha be-betoppan - természetesen álruhába öltözve - valaki az előkelőbbek közül is, hogy panaszkodjon az életét megkeserítő embertársai miatt, majd - jól tömött pénzes bugyorért cserébe - tanácsot kérjen e panaszok orvoslására a „szakemberektől”.

Norg, a kocsmáros, ismeri a környéket és a helyi viszonyokat, jó pénzért o is válaszol az esetleges kérdésekre. Nem kiált azonnal őrségért, ha véletlenül előkerülnek a fegyverek, esetleg uram bocsá’ egyik-másik kocsmatöltelék elvérzik a padlón - no, nem mintha az őrök csak úgy jönnének. Ahogy o mondja: „Mindig akad egy üres hordó a halott számára, és a vendégek mindig segítenek a koporsó gyors kiürítésében”. A verekedések azért általában nem szoktak eldurvulni, mivel Norg izomfiúi rendszerint lecsendesítik a rendbontókat, és minden visszatér a rendes kerékvágásba. Egy városi tisztviselő nemrég felszólalt a kocsma működése miatt, és azonnali bezárását követelte. Senki sem csodálkozott azon, hogy összevert hulláját nemsokára a csatornából halászták elő. E hír természetesen mélyen lesújtotta a kocsma törzsközönségét. Főleg azt sajnálták, hogy ok nem vehették ki részüket a mókából. Ha jól meggondoltad idegen, térj be a Fekete Sünbe, de az olcsó árak dacára érdemes tömött erszénnyel indulnod, mivel a külön szolgáltatások igen sokba kerülnek - főleg a vendég életére szabhatnak igen magas „vámot”.

Lef’zur Tornya

Ez a város egyik legelőkelőbb fogadója, az ideérkező utazók nagyon kedvelik. Igen drága szálláshely, ahol a kellően gazdag vendégeket kellemes hangulatú vendéglő és ivó, igényes, művészi zene, csendes, fényűző módon berendezett szobák várják, beleértve természetesen az utazó elengedhetetlen társa, a ló istállóztatását is. Ami azonban ennél is jobban vonzza az utazókat, az nem ez, hanem a monda és a hozzá tartozó ünnepség.

Lef’zur, a torony egykori ura jártas volt a mágia művészetében, sokat kísérletezett, s hogy fedezni tudja hatalmas összegeket felemésztő tudományos munkásságát, egy-két szobáját kiadta tehető, fáradt utazóknak, kalandozóknak. A már akkor is likantrópiában szenvedő máguson egy idő után annyira elhatalmasodott eme gonosz átok, hogy egy este felzabálta vendégeit. Hogy e rémisztő történet igaz-e, már a feledés homályába merült, ám egyes szenilis vén bácsikák azzal dicsekednek, hogy látták a varázslót emberevő farkas alakjában le-föl járkálni a tetőn. A torony mostani tulajdonosa, Molarn, mindenesetre nagy hasznot húz a mende-mondákból. A tornyot fogadóvá alakította, majd véletlenszerűen kiválasztott egy napot, amit azóta a Gyilkos Éjszaka néven emlegetnek. Ezen az éjjelen egy ál-vérfarkas rója a fogadó folyosóit meg lakosztályait, és ijesztgeti az izgatott vendégeket. A képtelenül bugyuta ötletből mára szinte népünnepély lett, és már hónapokkal az ünnepség előtt lefoglalják az összes szobát. A Gyilkos Éjszakára a fogadó dugig megtelik izgulni vágyó, hájas kereskedőkkel. Természetesen ilyenkor a szobák ára legalább ötszöröse a szokásosnak. A fogadót - a legendára emlékeztetve - szinte mindenhol farkas motívumok díszítik. A vendég ihat „vérfarkas bort”, ehet „vérfarkas pecsenyét”. A legelőkelőbb vendégeknek felajánlja a házigazda az igazi vérfarkas egyik fogát, ami teljes bizonyossággal eredeti. Molarn titkos notesze szerint eddig 579 ilyen „vérfarkas” fogat adott el.

Az Ezüst Sárkány

Ez a legnagyobb fogadó az Utazó Negyedben. Aki először jár a városban, egyszer biztosan felkeresi ezt a helyet. Az árak átlagosak, ám mindaz, amit az utazó ezért cserébe kap, jóval többet is megérne. Ami csak az asztalra kerülhet a Déli Emírségektől kezdve az északi Barbár királyságig, az itt mind megtalálható. A tőrnél nagyobb fegyvereket a pajzsokkal egyetemben le kell adni az ajtónál. Két kidobó ember gondoskodik arról, hogy a szabályt mindenki betartsa. Az Ezüst sárkány három vendéglő résszel is rendelkezik, egy a pincében, egy a földszinten és egy az emeleten található. A pinceszinten található a Borospince vendéglő, melyet inkább nevezhetnénk inkább kocsmának, mintsem vendéglőnek.

A berendezés igen egyszerű. A fal mellett bokszoknak kialakított óriás boroshordók találhatók, míg a terem közepén egyszerű fa asztalok és padok helyezkednek el. A falat mindenféle trófeák díszítik a szarvasagancstól az oroszlánborig. A borok, és pálinkák kavalkádja mellett az enni vágyó főleg sülteket rendelhet. A fogadó ezen része főleg a törpe, barbár, matróz, zsoldos vendégek körében kedvelt. A Borospince csaposa egy félork, bizonyos Olaf, a vendégek szemében eleinte szálka volt, ám hamar rájöttek, hogy kedves és barátságos. Ha véletlenül verekedés kezdődne, Olaf elég hamar lecsillapítja a küzdő feleket. A tettlegesség szerencsére csak nagyon ritka esemény, hisz ha valaki meglátja a majd három méteres csapost és duzzadó izmait, mindenkinek lemegy a kedve a verekedéstől.

A földszinten található a Vendéglő. Ide az ül be, aki nem szereti a felhajtást, és egy kis nyugalomra vágyik. Itt a világ majd’ összes ételéből, italából választhat a vendég. Az egyik sarokból halk muzsika szól, általában csak ének és egy lant. A Vendéglő vezetője egy gyönyörű félelf no, Celene. A falakat tájképek és egyéb természeti motívumokat ábrázoló műalkotások borítják. Minden asztalra jut egy csokor színes virág, melyet úgy válogatnak össze, hogy a legletörtebb utazót is felvidítsák. Celene nagyon törődik vendégeivel. Ha egy magányos vándort lát búslakodni az egyik asztalnál, leül hozzá, és megpróbálja felvidítani. A törzsvendégeit gyakran meghívja kedvencükből egy pohárral.

Az első emeleten található a Tenger. Igen egzotikus hely ez, ahol mindenféle tengeri élőlényeket lehet elfogyasztani; az óriás teknőstől a polipig minden ehetőt. Az itallapon a messzi Kaos szigeteken található gyümölcsökből készült italok találhatóak. A Tenger vezetője egy öreg tengerész Loriar, aki visszavonulása óta vezeti a létesítményt. Az asztalok és a székek óriási kagylókból vannak kialakítva. A Tenger falát egyetlen hatalmas akvárium borítja, mely segítségével betekintést nyerhetünk a tengerek életébe, sőt akár megnézhetjük, hogyan néz ki igazából amit az előbb ettünk.

A fogadó körülbelül hatvan szobával rendelkezik, és szinte minden szobája más és más. Találhatunk itt mindenféle színű szobát, erdő szobát, színház szobát, és még sokféle különleges elnevezésűt is. Természetesen a nevek utalnak a berendezésre is. Az előbbiek alapján azt hiszem érthető, miért vágya legtöbbünknek, hogy egyszer eljuthassunk az Ezüst Sárkányba.

Jó tervezést és remek kalandokat mindenkinek!

Kiss Ágoston (Kötéltáncos) és Várady Balázs

(a cikk anno olvasható volt a Holdtölte ’95-ös júliusi számában)

Kiegészítette: Kriston Dávid [ Gangler 2004. ]